2011. december 5., hétfő

Páros és páratlan Tubular Peyote fűzése

Igen régen volt már szó technikai nyalánkságokról, jöjjön most egy.

A tubular peyote szervesen kapcsolódik a sima peyote technikához, kis változtatással ugyanaz, viszont annyiban mindenképpen más, hogy sokkal izgalmasabbá teszi ezt a fűzési módszert. És nem utolsó sorban vannak olyan minták, amik ezzel a technikával nagyon szépen érvényesülnek, sokkal szebben, mint egy sima peyote fűzésen.
A lényege a tubular peyote-nak, hogy a végeredmény egy peyote fűzéssel készült, tehát téglaszerűen elhelyezkedő gyöngyökből álló gyöngyhurka lesz. Kinézetre a gyöngyhorgolt gyöngyhurkától látványra annyiban különbözik, hogy merőlegesen helyezkednek el a gyöngyök a gyöngyhorgolás technika gyöngyeihez képest.


Most először próbáltam ezt a technikát, és borzasztóan tetszik, van is egy csomó ötletem, mi mindent fogok csinálni.
Mindjárt mondom, hogy kell csinálni, de először megmutatom a prototípust. Még nagyon messze van a késztől, úgyhogy kiállnak belőle damilok itt-ott, meg rövid is, de a lényeg látszik. Kulcstartó karikát szeretnék belőle, bár kérdéses, milyen hosszúság után lehet torzulás nélkül hajlítani, mert elég vaskos.





Mutatom a mintát is, ami alapján készítem, így könnyebben el lehet magyarázni, hogy is kell világra segíteni egy peyote-os gyöngyhurkát.



25 delica széles és 83 hosszú a minta, ha kész lesz, szűk 15 cm-t fog kitenni. Ez karkötőnek túl rövid, az én csuklómat épp körbeéri, de szoros lenne, az meg hülyén néz ki. Kapcsozni meg kupakozni szerintem ennél a technikánál, de legalábbis ennél a mintánál nem érdemes, mert macera és a két végét összeillesztve pont folytatólagos a minta.

Lássuk akkor a csöves peyote titkát :)

Több helyen olvastam, hogy inkább páros számú gyönggyel ajánlják a kezdést. Na, szerintem meg mindegy, mintafüggő. Sőt, mintától eltekintve, pusztán fűzés szempontjából még egyszerűbb is páratlan gyöngyökkel. Az én fentebb látható mintám is páratlan, 25 gyöngy szélességű és kijön a minta.
A különbség máshol van.

1.
Szóval, vegyük alapnak a fenti mintát. Kezdő lépésként felfűzöl 25 szem delica gyöngyöt a damil végére, a minta legfelső sorát. 1 Kék - 2 fekete - 2 kék - 2 lila - 2 narancs - 2 bordó - 2 rózsaszín - 2 zöld- 2 rózsaszín - 2 bordó - 2 narancs -2 lila - 2 kék.

2.
Ezután a damilt összekötöd olyan módon, hogy kört alkosson a 25 gyöngy. Nagyon fontos, hogy lazára kell kötni. Először szorosra kötöttem, három sorig jutottam el, na hát elég kezdetlegesen nézett ki a művem, minden volt, csak cső nem.






3.
Megvan az első sorod. Innentől nem úgy kell olvasni a mintát, mintha egyszerű peyote-fűzést alkalmaznál, tehát nem kacskaringózni kell, hanem mintha szöveget olvasnál, a második sor első gyöngye az első sor első gyöngye alatti lesz.



Az első sor után  folytatólagosan fűzöd a zöld keretes 1. számmal jelölt fekete gyöngyöt, ide:


A fekete színű egyessel jelölt gyöngyből lógsz ki a damiloddal. Felfűzöd a zöld keretes, egyes számmal jelölt gyöngyöt, egy fekete színűt, majd befűzöl ebbe a gyöngybe:



4.
Ha végigértél a második sorral, akkor pedig jön a harmadik. A harmadik sorod gyöngyei ezek lesznek:


5.
És így tovább, és így tovább...
Ha jó fej volt a mintád tervezője, akkor a kész hurka két vége összekapcsolható, a minta rajzolata pedig egymásba fog illeszkedni, nem is látszik, melyik volt az eleje, melyik a vége.
Ezt most nem írom le, hogy kell peyote fűzést összekapcsolni, mert már egyszer megtettem, ha szeretnél utánaolvasni, itt megteheted.

+1.
Ha páros számú gyöngyökkel kezdesz, tehát a kezdő körödben nem 25 gyöngy van, hanem mondjuk 24, akkor annyi a különbség, hogy a sorvégi utolsó gyöngyeid után "kiálló" gyöngyök következnek, ebbe befűzöl és csak ezután jön a következő sor első gyöngye.



A peyote-minta tervező programokban, legalábbis a fejlettebbekben lehet külön tubular peyote mintát tervezni, ez pusztán annyiból más, mint egy egyszerű peyote mintaalap, hogy a program a mintaalapra átlós formában keretet ad bizonyos gyöngyöknek, a 25 széles mintának így, a képen én libafos színű gyöngyökkel jelöltem:


25 gyöngy szélességű mintánál egy átló 25 gyöngy széles lesz, 10 gyöngy szélesnél pedig 10 gyöngy széles átlót kapsz. Ennek az a lényege, hogy fűzéskor ezek a gyöngyök egyetlen spirális vonalat fognak alkotni, ez alapján átláthatóbb, hogyan fog kinézni a dolog hurka formában.

Remélem, semmi fontosat nem hagytam ki a leírásból, már csak annyi hiányzik, hogy hódoljunk a közelgő karácsonynak egy szép tubular peyote mintával :) Akár mikuláscsomagba is elférhetne, bár gyanús, hogy addig már rövid az idő.


Ennek a mintának is összekapcsolható a vége, szép karikát tudsz belőle fűzni. A szélessége 25 gyöngy. Ez már karkötőnek is alkalmas, mert 120 gyöngynyi hosszú.

Jó munkát hozzá :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...