2011. szeptember 28., szerda

RAW bogyó

Először arra gondoltam, ma a RAW technikát vesézem ki, de aztán találtam egy olyan helyes kis mintát, amit nem lehet halogatni:)
Élvezetes és egyszerű elkészíteni.
Ugyanazon az oldalon lehet megtalálni, ahol a Hello Kitty mobilkütyüt is mutattam, az ékszerek címszó alatt, tulajdonképpen karkötőként van bemutatva. 12 színes gyöngybogyó van sorba fűzve.
Én még csak egyetlen bogyót csináltam ezt a mintát követve, még nem tudom, karkötő lesz-e belőle vagy nyaklánc, de akár kulcstartóként, fülbevalóként vagy mobilkütyüként is nagyszerűen helytállna. Sőt, még karácsonyfadísznek is jó :)
Ez az én bogyóm:

Ez pedig a 3dbeading bogyója vagyis bogyói:


Kell a gyöngybogyóhoz kb. 1 méter damil, kis kásagyöngy, nagy kásagyöngy.

Fél méter damilt ír a minta, de szerintem egy picit lehet hosszabb, nekem az 1 méterből lényegesen kevesebb maradt ki, mint fél méter. Persze méretfüggő. Azt írja a cikk, hogy a legszebb formát akkor adja ki a fűzés, ha kis kásagyöngyként 11/0-s, nagyként pedig 6/0-s kásagyöngyöt használsz.
Kb. egy órát szán egy bogyó elkészítéséhez. Nekem is nagyjából ennyi lehetett.
A képek mellett jó hosszan taglalja a munkamenetet, ami szép és jó, de ha nem beszélsz angolul, akkor sincs gond, én kb. 3 szót ha tudok, és tökéletes gyöngybogyót csináltam csak a képek alapján.

És végül a link:
http://3dbeading.com/patterns/18/1/

Jó munkát hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...